Štampa
Pogodaka: 244

Опроштај од осмака
Овај свечани тренутак који сваки мали ђак замишља осам година нисмо дочекали онако како
смо очекивали. Осим епидемије, задесило нас је и невреме, на пола свечаности. Ипак, свесни
да је за осмаке ово прелазак из окриља своје школе у нешто ново и још увек непознато, иако
са ветром у коси, повременим рушењем декорација, одељењске старешине Мирјана
Миљковић и Анико Халгато осмацима су уручили похвалнице,дипломе и награде.
Директорица школе, Бранка Бешлић, прогласила је и ђака генерације 2019/20.- то је ученица
8/1 , Маша Праштало. Наставница ликовне културе, Ксенија Нађ, и наставница српског језика,
Ивана Митић, у име Наставничког већа уручиле су специјалне дипломе Тиму који се истакао
креативношћу, ангажовањем и посвећеношћу на пољу уметности. Свим присутнима обратила
се и Бранка Петрић, представник родитеља ове генерације. Она се захвалила наставницима,
учитељицама и посебно одељењским старешинама и охрабрила ђаке за наставак школовања.
Након доделе диплома, сви заједно смо прославили матурско вече у весељу и игри у Хотелу
„Галерија“, где смо се тешког срца растали од ове генерације паметних, храбрих, добрих
младих људи на које смо сви веома поносни.Они су од нас требали да се опросте својим
радовима, које су написале Ана Мишић ( 8/1) и Габријела Редлер (8/2). Све што нисмо стигли
због услова који су нас задесили, објављено је у дигиталном облику, на школској фб страници.
Овај дан свакако је био посебан и незабораван. Нашим осмацима желимо много среће и
успеха на пријемном, у будућој школи, да буду вредни и да верују у своје снаге и способности,
али пре свега да буду срећни, окружени пријатељима и истрајни на путу остварења својих жеља.

СЛИКЕ ОСМАКА

Az el nem hangzott búcsúbeszéd, amit Rédler Gabriella (8/2) olvasott volna fel, ha közbe nem szól az időjárás.

Eljött a nyolcadik osztály vége, amikor is búcsúzúnk egymástól és tanárainktól. Az osztálytársainktól elválunk, mindent itt hagyunk, de az emlékek egy örök életre megmaradnak.
Rengeteg vicces, humoros élmény köt össze bennünket a felső osztályokból is. Sokat nevettünk és hülyéskedtünk, néha poénból ugrattuk egymást, de nem sértődtünk meg a beszólásokon.
Alsóban mindig izgalmas dolgok történtek velünk: például, amikor az egyik volt osztálytársunkat beültettük a szekrénybe, körülbelül az órának a feléig bent kuksolt, de az utolsó tizenöt percben kijött, és szegényke kapott egy egyest. Előfordult, hogy titokban horrort néztünk az osztályteremben. Voltak saját horrorjátékaink is, és megesett, hogy annyira féltünk, hogy be sem mertünk menni a lánymosdóba. Nagyon szerettünk a folyosókon futkározni, vagy futóversenyeket rendezni, de a tanárok mindig megállítottak minket, és így nagy volt az esély, hogy elveszítsük a fogadást, vagy csak szimplán utolsók leszünk.
A kirándulások voltak a legemlékezetesebbek, amelyek során mindig kihúztuk a gyufát a tanároknál, és ezt mesterfokon csináltuk. Hatodik osztályban nem engedték a tanárok, hogy késő este átjárjunk egymás szobájába, de ott volt a terasz, és így át tudtunk mászni egymáshoz. Bújócskáztunk is, felmentünk az épületnek a legfelső emeletére, ahol babzsákok voltak, és azok közé bebújtunk, így senki sem talált meg minket. Amikor az Ezüst-tónál kirándultunk, dobáltuk a kavicsokat a tóba és kacsáztunk, közben lefröcsköltük egymást. Nyolcadikban egy magyarországi kirándulásra mentünk, amit az oszink pályázott meg nekünk a Balatonra. Már a buszon jól kezdődött ez a kirándulás. Igaz az első egy órában még aludtunk, de később már zenét hallgattunk, nevetgéltünk, beszélgettünk, így igen gyorsan telt az idő. Egy nagyon szép hotelbe érkeztünk meg, melynek még wellnes részlege is volt, ahová esténként jártunk. Kipróbáltuk a jakuzzikat és a négy fajta szaunát is. Nyomkodtuk egymást a víz alá és labdáztunk. A sok tartalmas program, a közös élmények még jobban összekovácsolták itt az osztályt.
Nyolc év alatt nagyon összeszoktunk, együtt nőttünk fel. Nagyon nehéz lesz itt hagyni ezt az iskolát, de mindig boldogan fogunk visszaemlékezni a közös emlékeinkre. Nehéz az elválás, de tíz év múlva újra láthatjuk egymást.
Itt lezártuk életünk egyik fontos szakaszát, elhagyjuk az általános iskolát, és tovább repülünk az utunkon. Köszönünk mindent a tanító néninknek, az osztályfőnökünknek, a tanárainknak, hogy idáig elkísértek minket. Mi most már készen állunk a középiskolára. Itt most elköszönünk, vigyázzanak magukra, és tanítsák meg a következő generációknak is mindazt, amit nekünk, és biztassák őket is, ahogy velünk tették.
Köszönünk mindent! Viszlát Ivan Goran Kovačić Általános Iskola! Sziasztok!